Vitaflorin természetes eredetű vitaminokban gazdag étrendkiegészítő

vitaflorinSohasem voltam egy modell alkat, mindig volt rajtam néhány kilogramm felesleg, mégsem gondoltam úgy hogy ez ellen tennem kellene. Volt barátom (aki csupán egy dolgot tett, hogy megszerezze ezt a pozíciót életembe) másképpen látta ezt és születésnapomra egy doboz étrend kiegészítővel lepett meg. Mosolyogva adta át és biztosított arról, hogy ennek köszönhetően biztonságosan és hatékonyan fogok tudni lefogyni, hiszen ez az étrend kiegészítő támogatja a fogyókúrát. Ez volt az a pont, ahol kezébe adtam az ajándékát és búcsút vettünk egymástól, hiszen eszembe sem volt lefogyni. Barátnőm szerint az étrend kiegészítőt megtarthattam volna akkor is, ha a pasinak mennie kellett, hiszen ő szívesen letesztelte volna mit is tud a Bence által csodaszernek kikiáltott étrend kiegészítő. Szerencsére a nevére emlékeztem a készítménynek, így azt megadtam neki, de elmondtam, hogy ez is csak kiegészítésre való, vagyis önmagában fogyasztva csak részben hatásos, megfelelő étrend betartásával és rendszeres mozgással fejti csak ki a hatását.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?