Helló Világ!

Üdvözlet! Ez az első saját WordPress-bejegyzés. Módosítható, vagy törölhető, aztán megkezdhető a honlap tartalommal történő feltöltése!

Kategória: Egyéb | 1 hozzászólás

Blanco mosogató és csaptalep szettek

blanco mosogató szettElég régi a házunk, mi is már úgy vettük, hogy kicsit lelakott volt. Úgy döntöttünk, hogy szép apránként megpróbáljuk felújítani. Először a fürdőszobát csináltattuk meg, aztán a nappalit és a hálót. Annyira vártam már, hogy végre elérkezzen az idő, amikor a konyhára kerül a sor. Végre ez is eljött. A férjem azt mondta, hogy én mondom meg, hogy milyen legyen a konyha, hiszen állandóan itt vagyok munka után. Nem csak azért, mert nagycsaládra sokat kell főzni és mosogatni, de én kifejezetten kedvelem ezeket a tevékenységeket. Mikor úgy döntöttünk, hogy nekiállunk a konyha átalakításának, elkezdtem kutatni mindenfelé, hogy hol tudunk a legjobb konyhai eszközökre és kiegészítőkre találni, a lehető legjobb áron. Találtam is egy honlapot, a Blanco Mánia webshopját, ahol aztán minden termékre rábukkantam, amit kerestem. Mosogatóedények, csaptelepek, hűtők, egyedi konyhabútor tervezés, mosogatógépek, páraelszívók, és még sorolhatnám míg lemegy a nap. Innen rendeltünk mi is retro hűtőt, gyönyörű csaptelepet és egy kétedényes silgranit mosogatóedényt. Nagyon boldog vagyok az új konyhámmal.

Hozzászólás most!

Phone charity a segítés egyik fajtája

phone charity másolatA CareFoundation egy modern adománygyűjtő szervezet. Igyekszünk a fiatalabb generációkat is megszólítani, hogy csatlakozzanak egy igazán jó ügyhöz. Nekik szól leginkább felhívásunk, hogy adományozni, nem feltétlenül csak pénz lehet. (Charity) A legtöbb ember például, bedobja a szekrény mélyére már nem használatos laptopját vagy okostelefonját. Így semmi haszna nincsen, csak porosodik és foglalja a helyet, pedig lehetne. Van olyan ember a világban, aki álmodni sem mer arról, hogy valaha egy telefon, neki is megkönnyítheti a mindennapjait. Adományozd bátran nekik ezeket az elektronikai eszközöket! (Smartphone donation) De lehetsz önkéntes is például. Hihetetlen mennyiségű hely van, ahol hatalmas szükség van rád. Adományozhatsz ételt is, vagy bármilyen még használható, de általad már nem használt tárgyat, ruhát. Remek dolgokat tehetsz te is egyszerűen, ha a megfelelő szervezethez csatlakozol. Minden egyes emberre szükségünk van, így kérünk téged, buzdíts másokat is! Gyertek velünk, tegyük szebb hellyé a világot! CareFoundation

Hozzászólás most!

Automata szappanadagoló és kézfertőtlenítő

Automata szappanadagoló

Automata szappanadagoló

Nagy álmom vált valóra, megnyitottam magán óvodámat! Tudtam, nem lesz egyszerű feladat, a rengeteg engedély beszerzése, a kivitelezés, a megvalósítás! Mikor már végre azt hittem megnyithatom, a kis ovimat, még ellenőriztetni kellett egy két dolgot az ÁNTSZ el! Mindent rendben találtak, kivéve egy dolgot nem! Akkor nyithatok ki, ha automata szappanadagolókat és kézfertőtlenítőket szereltetek fel a mosdóba! El kellett fogadnom a döntésüket és mihamarabb szerettem volna megoldani, hogy megnyithassam az ovit! Próbálkoztam rákeresni az interneten, hogy gyorsan beszerezzem a közeli városból ezeket! Nagy megelégedésemre rátaláltam a maxwellkft.hu –ra! Láttam, hogy még házhoz szállítás is van. Nagyon szuper, gondoltam, mert időt és pénzt spórolok! Meg is rendeltem a kézfertőtlenítőket és az automata szappanadagolókat! Rövid időn belül ki is szállították! Felszereltük őket és szóltam az ÁNTSZ-nek, jöjjenek, nézzék meg hagy nyissam meg az ovit! Megtörtént ez is, nagy segítségemre volt a maxwellkft.hu, ajánlani fogom másoknak is!

Hozzászólás most!

LED lámpa fénye alatt a kötési idő lerövidül

LED lámpa

LED lámpa

Ha a Zselélakk.hu webáruházat választod, nagyon jól döntesz! Igazi varázslatos, csodaszép zselélakkod és műkörmöd lehet a segítségünkkel. Látogass el weboldalunkra, és győződj meg róla, hogy mi vagyunk számodra a lehető legjobb választás. Hatalmas termékpalettánkban, biztosan te is rátalálsz a vásárolni kívánt zselélakk és körmös kellékekre. Körömápolók és lakkok, műkörmös kellékek, rengeteg kiegészítő, bonder, zselélakk induló készletek, UV és LED lámpák és sok-sok, más kiegészítőre bukkanhatsz nálunk. Remek választás lehetünk, ajándékvásárlás esetén is. Hölgy ismerőseidnek és családtagjaidnak, minden bizonnyal, remek meglepetés lehet, a nálunk vásárolt csomag. Amennyiben pedig, saját magadnak szeretnéd elkészíteni zselélakkodat, akkor is jó hírünk van. Zselé lakk, induló készleteinkhez, képpel illusztrált, pontos leírást is kaphatsz a honlapon. A szettekben pedig, mindent megtalálsz, hogy könnyedén megcsinálhasd, saját lakkodat. Ugye, hogy szuper? Ráadásul most, további ajándékokkal és hűségpontokkal is szolgálhatunk, a szállítás pedig teljesen ingyenes nálunk. Válassz minket!

Hozzászólás most!

Kézműves és ajándéktárgyak online

hímzett zsebkendő

hímzett zsebkendő

Lányom néptánc csoportba jár táncolni, elég aktívan! Egyik nap azzal állított haza, hogy Anya, Te remélem, tudsz hímezni! Mire én, dehogy tudok, azt se tudom, hogy kell a cérnát befűzni a tűbe! Hát pedig, meg kell tanulnod, mondta, mert a következő fellépésre kell egy hímzett zsebkendő! Egy igazi magyar hungarikum, mondta. Na, feladtad a leckét kislányom gondoltam! Felhívtam egy pár Anyukát, akiknek a lányai a tánccsoportba járnak! Ugyanúgy nem tudnak hímezni, mint én. Egyáltalán, hol lehet olyan anyagot és hímző cérnát vásárolni, azt se tudtuk! Leültem a számítógép elé! Lányom már is sírva fakadt ki, hogy ahelyett, hogy gépezel, inkább hímeznél! Beírtam a keresőbe hímzés, magyaros hímzés szavakat! Sokáig nem kellett keresgélnem, mikor beadta a kereső a hungarikumbolt.hu oldalt. Na, gondoltam hímzett zsebkendő! Ugyan már! Egyből inkább a barack pálinka, a magyar ajándékok jutottak eszembe! Az oldal átlátható volt, képekkel, árakkal feltüntetve. Látom van itt minden! Egyből megtaláltam a hímzett zsebkendőt! Örömmel hívtam fel az anyukákat! Meglesz a zsebkendő minden lánynak a fellépésre! Azóta már külföldre is járnak fellépésre, mindig a hungarikumbolt.hu oldalról rendelünk ajándékokat a külföldieknek, akik vendégül látják gyermekeinket

Hozzászólás most!

Irodai székek a kényelem jegyében

irodai székek

irodai székek

A dolgozó szobámba szerettem volna egy új irodai széket. De olyat amiben biztosan nem fáj a hátam sem a derekam és több órás munkavégzés után sem kényelmetlen. A http://irodai-szek.hu/ weboldalnak köszönhetően meg is találtam azt amire vágytam. Pontosabban a http://irodai-szek.hu/ weboldal tanácsait, cikkeit olvasva találtam rá egy irodai székeket forgalmazó weboldalra és onnan rendeltem meg azt amit kerestem. Az http://irodaszekem.hu egy nem csak irodai székekkel, de design székekkel, étkező székekkel, konferencia székekkel, tárgyaló székekkel és fotelekkel is foglalkozó weboldal. Innen rendeltem, az http://irodaszekem.hu weboldalról rendeltem magamnak egy vezetői irodai széket, inkább fotelt. Magas háttámlás, karfás, derék támasszal ellátott vezető irodai szék. Kifejezetten 24órás munkavégzésre fejlesztették ki. Én ugyan annyit nem dolgozom és nem vagyok benne de azt biztosan állíthatom, hogy kényelmes. Ha elég fáradt lennék még el is tudnék aludni benne.

Hozzászólás most!

Profi csapatépítés mindenkinek

csapatépítés

csapatépítés

Minden cég életében eljön a pillanat, amikor elengedhetetlen egy csapatépítő tréning. Amennyiben ti is fergeteges kalandra vágytok, olyanra, ami valóban összehozza a teamet, válasszatok minket, válasszátok a T-Flottát! Fergeteges csapatépítő programjaink egyike, biztos, hogy kedvetekre való. Legyen az a Kalóz háború, melynél kalóz kosztümökben, akár a Balaton legnagyobb vitorlásain tudtok, egymás ellen harcolni, méghozzá, a paintballhoz hasonló, lézerfegyverek segítségével. De választhatjátok a sima regatta vitorlás csapatépítést is, esetleg hajókirándulásaink egyikét. Ha pedig igazán nagy kalandra vágytok, most a Keresd a nőt! csapatépítő játékunkat ajánljuk, melyben a férfiaknak, meg kell menteniük, kolléganőiket. Ha pedig a humort favorizáljátok, válasszátok bátran a The drunken crew csapatépítő játékot! Szem nem marad szárazon. Legény- és leánybúcsúk, osztálykirándulások, hajóbérlések, csapatépítő tréningek és rengeteg más program. Ez a T-Flotta. Várunk titeket szeretettel!

Hozzászólás most!

Pránashop webáruház az interneten

Pránashop

Pránashop

A nagynéném néhány éve elkezdett meditálni, és a buddhizmussal kapcsolatos, mindenféle olvasmányokat olvasni. Jógázik is hetente legalább négyszer, egyszer el is vitt magával egy jógaórára. Nemrég volt a névnapja, és mivel küldött nekem egy weboldalt, pontosan ebben a témában. Nagyon aranyos webshop a PranaShop.hu, szuperjó termékekkel, lenyűgöző áron. Nem is kellett több nekem, hogy tudjam, innen kell megrendelnem neki az ajándékját. Azelőtt kaptam már tőle én is egy Guru Rinpocse hűtőmágnest és egy gyönyörű tibeti imazászlót. És hogy honnan tudom, hogy innen rendelte? Onnan, hogy válogatás közben rátaláltam ezekre a termékekre. Tudtam is, hogy hogyan kell viszonoznom. Rendeltem hát neki én is egy nemzetközi buddhista zászlót, valamint egy tibeti gyógyító karperecet is. Ezutóbbiból kettőt rendeltem, mert annyira megtetszett és annyira jó áron volt, hogy magamnak is kellett egyet vásárolnom. Mikor odaadtam, nagyon örült, és rögtön tudta, hogy a https://www.pranashop.hu/ weboldalról rendeltem a termékeket.

Hozzászólás most!

Gildan póló profi minőség

Gildan póló

Gildan póló

Van egy éttermem, néhány éve nyitottam. Eleinte elég nehezen indult be, de mára elmondhatom, hogy teljesen rendben megy minden, rengeteg vendégünk van, néha, kis túlzással kicsit sok is. Viszont ahhoz, hogy beinduljon, megannyi erőfeszítés kellett tennünk természetesen. Szerencsére van egy kreatív munkatársam, akire mindig mindenben számíthatok, és akinek mindig eszébe jut valami frappáns. Az ő ötlete volt az is, hogy mindenkinek csináltassunk egyedi, céges öltözéket, attól függően, hogy mit csinál nálunk. Ehhez nézte ki a legjobb shopot, ahonnan fantasztikus termékeket vásárolhattunk, ráadásul remek árakon. Így lett a pincéreknek saját, elegáns emblémázott ingjük, a pultosnak is, csak másik márkájú, a konyhában tüsténkedő munkatársaknak pedig egyedi, logós kötényük. Érdekes, de ez tényleg sokkal jobban összehozta a csapatunkat, kicsit olyan volt, mintha onnantól kezdve indult volna be az üzlet. Azóta is hálás vagyok a Gildan Pólónak.

Hozzászólás most!